Történet
Recept
Képek
Főoldal
Káposztafesztivál 2008 - Történet

A káposztafesztivál lassan túl van már a kamaszkoron, érett fiatalként néz a jövőbe. Évről évre több tanítómestere van, s ahogy a kínai közmondás mondja: a mester szereti tanítványát, mert tudja, honnan kezdte pályáját; a tanítvány szereti mesterét, mert tudja, hogy merre tart.

Mi, az Élő Erdély Egyesület kéttucatnyian mentünk tanulni és tanítani. Másodszorra vettünk részt, s mikor megérkeztünk rengeteg ismerős csapat köszöntött bennünket. A tavalyi vidámságot a „mokönos” idő ellenére sem hagytuk otthon, csűrtük-csavartuk a roládot, s vasplaketten improvizáltuk a sütőt. Későbbiekben kiderült, hogy nem is annyira rosszul, hiszen a zsűri értékelte konyhánk.

Aztán váratlanul megjelent Băsescu államelnök, s a gasztrofesztivál sajtóértékét vitte is magával. Az idén kimarad a menüpontból a sajtószemle, mert az csak az állam elöljárójáról szólt. De megtudtuk azt is, hogy lassan a politikai bürokrácia kenőpénze már nem annyira a házi szilvapálinka, helyét átvette a parajdi töltöttkáposzta.

Ezért, s nem utolsósorban a szervezésért gratulálunk a Szervezőknek és magunknak, hogy elnyertük a Legeredetibb Töltöttkáposzta díjat, ami konyhai nyelvre lefordítva egy ezüstös kupa bort jelent.

Káposztafesztivál 2008
HÍVÓ/Ő Szó | Élő Erdély Egyesület | (H)Arcképcsarnok | Rólunk írták | Kapcsolat