Pityókafesztivál 2006 - Recept
Pityókafesztivál 2006
Első indulás volt, az idei, s rájöttünk milyen fifikás ez a pityóka. Jó sokféleképp el lehet készíteni, s mennyi itallal lehet fogyasztani. Az idén főztünk egy Ménkű Menyecskét (all licens reserved), s meghívtuk csíki barátainkat, s hívatlan Bărăgani testvéreinket is. Egy kicsit a ménkű is csapkodott körülöttünk, de annál nagyobb volt az étvágy és a jókedv.
A Recept: Ménkű Menyecske (Femme Fatale)
Miután bemutattuk a hús származásának eredetét, meg az orvosi papírokkal elszámoltunk, nekikezdtünk apróra felvágni a marha, disznó, csirkehúst, meg egy kis kolbászt is hezzá. Következett a hagymanyiszálás, mindenki egyet könnyezett, mert ez így illik, s vigasztalásképpen elnyomtunk egy első hazai szilvoriumot. A paradicsomot és a paprikát is megnyiszáltuk.
Odatettük a hagymát zsírban, hogy kezdjen gyöngyözni, majd paradicsom, paprika. Semmi boszorkányosság. Beletettük a marhahúst, s majorannával jól megszórtuk, veressborral meglocsóltuk. Aztán hörpintettünk. Majd belétettük a többi húst is, felöntöttük vízzel, s hagytuk hogy a hús főjön meg. A kolbászt és a meghámozott, apróra vágott pityókát csak a vége felé tettük belé. Ekkor csemegepaprikával jól megszórtuk, s hagytuk, hogy az ízei érjenek egybe.
S egybeértek.
Aztán: mindmegette. Itt a vége fuss el véle. Találkozunk jövőre, ugyanitt, a csíkszeredai parkban, sok baráttal, s „testvérrel”.