Történet
Képek
Recept
Sajtószemle
Főoldal
Pityókafesztivál 2007 - Történet

Pityókafesztivál 2007 - Csíkszereda

„Kezdődik a sürgés-forgás, az idén is lesz pityókázás!
Sok pityóka arra vár, forduljon benne a fakanál,
Ha nem akarsz versengeni, nem fogsz éhesen maradni!
Ha lesz pénzed vásárolni”

A hagyományos pityókafesztivál valamikor főzőversenyként indult hat csapattal, de tavaly már 21 csapat nevezett be – mondta Ráduly Róbert Kálmán - az idén, remélem, jóval többen. Most már ez egész napos program, reggel  9 órától késő délutánig, kora estig zajlik majd a központi parkban, ahol szeretnénk, ha a sajátosan vásári jelleg uralkodna, mert ennek is jelen kell lennie a városnapokon.

A főzőverseny célja: olyan verseny megszervezése, melyben a városunk lakói az elöljáróságokkal, művészekkel karöltve szórakozhatnak, ugyanakkor célunk  bemutatni, hogy a pityókából a hagyományos ételek mellett még milyen különleges finomságokat lehet készíteni..

Benevezhetnek: önkormányzatok, intézmények, baráti társaságok, magánszemélyek

Feltételek:
– a versenyzők egyszeri használatú tányérokat és evőeszközöket használhatnak
– az ételek alapanyagairól, a főzőeszközökről és tálalófelületről mindenki maga gondoskodik
– az elkészített ételeket fel lehet kínálni a közönségnek ingyen vagy bizonyos ellenértékért
– a csapatoknak rendelkezniük kell családorvos által kibocsátott igazolással.
A készítményeket 3 tagú zsűri minősíti.

Díjak:
I. díj – 300 lej, serleg, oklevél
II. díj – 200 lej, serleg oklevél
III. díj – 150 lej, serleg, oklevél

Közönségdíj (a közönség által megszavazott csapat nyeri el): MEGLEPETÉS
– a regisztrációnál tombolákat helyezünk el (a tombola egyben közvélemény-kutatás és a közönség szavazata is). A tombolákat verseny után a helyszínen kisorsoljuk (5 db.)

„Szerencse Pityóka” minden versenyzőcsapat választ egy számozott pityókát, amelyet a verseny után díjazunk.
Benevezési díj: 2 üveg bor (1 üveg vörös, 1 üveg fehér). Kérjük, a regisztrációnál leadni.
Amit a szervezők biztosítanak: pityóka, tűzhely, asztal, sátor

Benevezési cím és további információk:

CSÍK-INFO TURISZTIKAI INFORMÁCIÓS IRODA
Csíkszereda, Vár tér 1. szám
Tel./fax: 0040 266 317 007
@: csikinfo@szereda.ro

HÍVÓ/Ő Szó | Élő Erdély Egyesület | (H)Arcképcsarnok | Rólunk írták | Kapcsolat